A Rendszerváltó Skicc


A városi főépítész, Mór Mátyás rajzát a Végrehajtó Bizottság (VB) 1989-es jegyzőkönyvében találjuk. A rajz a Hősök terét ábrázolja. Jobb oldalt a 16-os honvéd szobor, balra pedig valami, ami már csak emlék. Ez a valami a szovjet hősi emlékmű. A nyolcvanas években majd minden településünkön volt egy belőle. Egy rendszerváltással korábban a honvéd szobor állt a tér közepén, de 1967-ben egy hűvösebb helyre került, a Palóc Liget (korábban Erzsébet, majd 1949-1961-ig Sztálin liget) fáinak árnyékába. Mert a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, közismertebb nevén NOSZF 50. évfordulója alkalmából a városi tanács a téren állíttatta fel a szovjet hősök emlékművét.

Érdekesség, hogy a korábbi szovjet emlékmű, ami a kórház előtt állt, 1978 után átkerült Érsekvadkertre. A szovjet emlékművet rendszeresen koszorúzták az úttörők, a téren párt és egyéb ünnepségeket, tisztavatást tartottak. Az emlékmű kiváló tulajdonsága volt a beépített kis tribün…

Visszatérve a VB üléshez, az 1989 nyarán úgy döntött, hogy a Hősök terén két emlékmű álljon. A szovjet hősök miatt kitelepített honvédot hozzák vissza a Ligetből és szakemberek döntsenek a tér elrendezéséről. A jegyzőkönyv teljes szövege itt olvasható >>>

Az idő azonban szaladt és az óvatos kompromisszum abszurditását belátta a leköszönő városvezetés. 1990 júliusában elrendelték a 16-os honvéd szobor eredeti helyére történő visszahelyezését, a jegyzőkönyvben felszabadulási emlékműnek nevezett, 1975-ben obeliszkkel bővített monstrum elbontását és a szovjet katonák földi maradványait őrző síremlék temetőbe szállítását. A jegyzőkönyv teljes szövege itt olvasható >>>

A főépítész rajza és az emlékművek sorsa a rendszerváltás egyfajta szimbólumaként is felfogható. A levéltár és a Városi Könyvtár fotógyűjteménye segítségével nézzünk vissza mi is a múltba. Képek "emlékműveink életéből" >>>

Nincsenek megjegyzések: